Hungarian (formal)Română (România)
Címlap

PostHeaderIcon Kármel-Bologa

Ez egy Bibliai tábor.Ebből kifolyólag e tábor érdeklődésének középpontjában a Biblia áll.
A táborban résztvevők, napi két-három Istentiszteleten, imaórán vehetnek részt, aminek célja, hogy Istenhez vezesse megfáradt lelkünket.
Az igehirdetések témája, általában egy adott vezérgondolat körül forog.

Az Igét, külföldi és helybéli előadóktól hallgathatjuk. Eddig még minden alkalommal, amikor résztvettem e táborozáson, meghallhattam Isten üzenetét, amit számomra küldött. Senki nem távozott e táborból úgy, hogy ne töltődött volna fel lelkiekben.

Ami számomra mindig nagyon sokat jelentett, az a testvéri közösség, ami itt összejön.
A Mennyben biztosan jobb lesz! Ám aki ide nyílt, őszinte szível jön, az a Menny előízét kaphatja.
Gondoljátok csak el, egy völgy ahol ki van zárva a világ (még egyes mobil telefonok sem működnek) ahol, amikor belépsz, leteheted vállaidról a hétköznapi terheket. Egy völgy ahol új és régi barátok, testvérek fogadnak, várnak. Ahol ölelő karokra találsz bárhonnan is jöttél. Mosolygó arcok mindenfelé amerre nézel. Minden sátorban testvéreid laknak, és velük együtt átélheted a vándorló Izrael nomád életét (persze modernebb változatban, és sokkal jobb körülmények között).

Szóval itt minden csodás! És még nem beszéltem a völgy csodálatos szépségéről!
A hajnalokról, a csendről, az éjszakai égről! Mind, mind külön élmény egy városlakó számára.
Az erdő ahol életemben először szedtem rókagombát! A patak, aminek hűs vízében olyan jó lefürödni. A kora hajnali csendben a patakpartján, vagy az erdő szélén elmondott imák…
Amikor ezeket írom, egy mély fájdalom hasít belém, hogy most nem lehetek ott. Azt viszont el kell, hogy mondjam neked, kedves olvasó, hogy ha egyszer eljössz, Többet már nem kell  gondolkodj a nyári programodon, mert mindig vissza fogsz vágyódni ide.

Na, és akkor még nem szóltam az étkeztetésről. Napi háromszor a legfinomabb ételeket adják elénk. Na, ne gondold, hogy egy öt csillagos étteremben, hanem nyersfa asztalokon, fapadokon ülve fogyaszthatod el a világ legegészségesebb ételeit, aminek ízét még az tetőzi, hogy a konyhai dolgozók, mérhetetlen nagy szeretettel készítik el!

Amit eddig leírtam már az is elég eldönteni, hogy jövőre is itt nyaralok, de még nem meséltem a sok programról, amin részt vehetsz. Kirándulások, barlanglátogatás, szabadtéri játékok, tábortűz és még sok más érdekes dolgot találnak ki a tábor szervezői, amiken mind ott lehetsz, ha győzöd erővel.

Nagyon fontos az is, az anyagiakról szólva, hogy ilyen olcsón sehol sem úszod meg a nyaralást!

Ha őszinte akarok lenni, akkor azt is el kell, hogy mondjam, van ennek a tábornak egy nagyon rossz része is! Egy olyan dolog, amit ha ide jössz, fel kell vállalnod! Az a rossz, hogy haza kell jönni! Ott kell hagyni a szép völgyet, ott kell hagyni azt a szeretet légkört, ott kell hagyni az új és régi barátokat, ott kell hagyni egy részt magadból, ami fájni fog. Ám ha mérlegeled, akkor azt kell, hogy mondjad MEGÉRTE!